Sebestyénné Mészáros Eszter

Sebestyénné Mészáros Eszter vagyok.

Ásványokból, nemeskövekből készítek ékszereket, melyek nevet is kaptak: SZERETET-ÉKSZER.

Sokat gondolkoztam azon, hogy mitől lesznek az ékszerek egyediek, igazán különlegesek?

Én azt vallom, hogy egyetlen titkuk van: a belefűzött szeretet.

Ékszereimből soha sem készül két egyforma, így biztosan nem jön szembe veled az utcán egy másik darab. Szívesen készítek bármit, ami szívedhez közel áll, nyakláncot, karkötőt, fülbevalót, gyűrűt, derékövet, bokaláncot…. és persze apróságokat, kiegészítőket is, pl. szeretet-angyalkákat, melyeket mobildíszként, táskahúzóként, vagy csak úgy, szeretet-ajándéknak tudsz felhasználni, könyvjelzőket, kulcstartót… és sok-sok minden mást, amit kőből és egy kis szeretetből el lehet készíteni. Folytatás

Hencz Anikó

Budapesten élek, grafikai tervezéssel és ékszerek készítésével foglalkozom. Jópár  éve gyöngyékszerek tervezésével, készítésével kezdtem kézműves tevékenységem, míg 2011 nyarán a drótékszerek szépsége is felkeltette figyelmem. Azóta felváltva “öntöm” drótba, gyöngybe vagy vegyesen Folytatás

Genovéva Gemma (GG)

Kedves Dóra! Köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra!

Genovéva Gemmának hívnak, GG Párommal élek 2 éve. Itthon tevékenykedek, alkotok ékszereket, kiegészítőket, ahogy szoktam mondani csudiságokat.

Csudiságokról:
Fél éve belevetettem magam az alkotásba. Sok mindent kipróbáltam ez idő alatt.
Gyöngyfűzést, gravírozást, pirográfiát, textilékszer készítést. Mindegyikért  odavagyok. De mára megtaláltam azt a stílust amit tovább szeretnék vinni és készíteni. A fa, a textil
és a Polymer Clay ékszerek, kiegészítők tervben Folytatás

Tóth Ramóna

Kedves Látogató!

Tóth Ramónának hívnak, sütőgyurmából készítek ékszereket. Egyenlőre hobbi szinten  csinálom az ékszereket, kb. 10 hónapja.

Fülbevaló, gyűrű, kitűző amit eddig készítettem a saját kis ízlésvilágomnak megfelelően. Ajándékba is születtek már fülbevalók. Nagy sikert arattak. A sütőgyurma egy fantázianév. Először valóban olyan mint a hétköznapi gyurma, de ha kész van a mű akkor, a sütőben készre kell sütni, és megkeményedik. Folytatás

Geszter

ELŐSZÖR IS NAGYON KÖSZÖNÖM DÓRÁNAK A LEHETŐSÉGET, HOGY BEMUTATKOZHATOM NEKTEK.

Kissné Gőgös Eszternek hívnak, ékszereket készítek alpakka, vörösréz, sárgaréz, és ezüstözött ékszerdrótból, illetve lemezből.

Pár éve az összes hobbimat felváltotta az ékszerkészítés. Drótékszerek voltak az első munkáim, majd ezt követték a lemezből készültek.
Az emberek bíztatása, a sok gyakorlás, az egyre bővülő eszközpark azt eredményezte, hogy egyre komolyabb dolgokat szerettem volna elkészíteni. Valami nagyon gyorsan sikerült, és úgy, ahogy azt elterveztem, és számtalan ékszer csak fél év gyakorlás után lett olyan, ahogy azt elvártam magamtól. Folytatás